fúrókalapács

Nem ugyanaz a fúrókalapács, mint az ütvefúró

Amikor eljön az ideje a lakásfelújításnak, akkor a legtöbben azzal kezdjük, hogy megpróbáljuk beszerezni a szükséges eszközöket. Nagy eséllyel az első szerszámgép, amire szükségünk lesz az nem más, mint egy ütvefúró. Hogyha ellátogatunk egy barkácsboltba, akkor megvan rá az esély, hogy az eladó felvilágosít minket azzal kapcsolatban, hogy mi a különbség az ütvefúró és a fúrókalapács között. Mert bizony van különbség és ha nem vigyázunk akkor könnyen tönkre tehetjük, hogyha nem arra használjuk, amire kitalálták.

Ebben az esetben nem csak névbeli különbségről beszélhetünk, mint a sarokcsiszoló vagy, ha úgy tetszik a flex esetében. Mindkét név megragadt a köztudatban, ami ugyanarra az eszközre utal. A fúrókalapács viszont az ütőmozgást egy körmös tárcsa segítségével állítja elő, míg a fúrókalapács pneumatikus, légdugattyús ütőművel rendelkezik. Már első ránézésre is feltűnhet a robosztus felépítés, ami a nagyobb ütőerőre utal. A nagyobb erőnek pedig nem áll ellent semmilyen betonfelület.

A fúrókalapács és a fúrószárakfúrókalapács

A fúrószár befogatás SDS szabvánnyal készült tokmányt foglal magába. Ennek megfelelően a fúrókalapáccsal kizárólag SDS fúrószár alkalmazható. De mit tegyünk akkor, hogyha csak egy ütvefúró van kéznél és egy betonfallal állunk szemben? Egy-két lyukat még ez is elbír, főleg hogyha a Bosch speciálisan erre a célra kifejlesztett fúrószárát használjuk. Ezzel úgymond valamivel feltuningolható egy egyszerű ütvefúró is.

Hogyha vastagabb betonfalat, esetleg egy egész emeletet kell átfúrnunk, akkor mindenképp a fúrókalapács lesz a megfelelő eszköz. Kár ennél gyengébb eszközzel próbálkozni, mert szinte biztos, hogy beletörik a bicskánk, illetve a fúrószárunk, nem beszélve arról, hogy a gép motorja is leéghet. Ezért kiemelten körültekintőnek kell lennünk, amikor a két eszköz közül szeretnénk valamelyiket beszerezni.

Gyakran jól jön a fúrókalapácsfúrókalapács

Építkezéseken és lakásfelújítások alkalmával számos esetben lehet szükség az egyikre vagy a másikra, attól függően, hogy miből készült az adott épület. Hogyha téglát, fát, vagy ytong-ot szeretnénk fúrni, akkor egy kisebb teljesítménnyel rendelkező, nagyobb fordulatszámon dolgozó ütvefúróval is meg leszünk elégedve. Egy Makita, Hitachi, Ryobi és nem utolsó sorban egy Bosch fúrókalapács viszont már igazi nagyágyúnak számít, ami elképesztő ütőerőt képes kifejteni.

A rezgéscsillapítás pedig egy nagyszerű kényelmi funkciót jelent, mert így nem válik egyhamar nehézkessé az eszköz használata. Éppen elég megterhelő a súlyát sokáig kézben tartani. Érdekes, hogy ekkora energia kifejtésére, már az akkus változatok is képesek, amivel jelentősen megnőtt a fúrókalapács mobilitása. Nem szükséges fix, fali áramforrás a használatához. A gyorstöltés funkcióért pedig még egy pirospont jár az akkus fúrókalapácsoknak. Valószínűleg ezek képviselik a jövő technológiáját, amikor is teljesen el fognak tűnni a vezetékek és a kábelek.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás