
Akkus szerszámok – kiválthatják a hagyományos gépeket?
Noha az akkus szerszámok immáron régóta a kínálat részét képezik, csak az utóbbi években kezdtek rohamosan elterjedni a felhasználók körében. Ennek persze jó oka van, hiszen a technológia, de főképp az akkumulátorok ugrásszerű fejlődése sokkal hatékonyabb felhasználhatóságot biztosít, így ezek az alternatívák teljes körű alternatívát szolgáltatnak.
Ezzel együtt az akkus szerszámok ma már talán túl nagy számban is képviseltetik magukat a piacon, ez pedig azzal a kellemetlen következménnyel párosul, hogy kiválasztani a számunkra legmegfelelőbbet bizony meglehetősen időigényes feladattá vált. Szerencsére néhány alapvető szempont vizsgálatával nagy mértékben megkönnyíthetjük a dolgunkat, ehhez azonban roppant körültekintőnek kell lennünk. Ha bármilyen szempontból bizonytalannak érezzük magunkat az akkus szerszámok beszerzésekor, inkább kérjünk tanácsot egy tapasztalt szakembertől. Tudniillik ha csak utólag döbbenünk rá, hogy nem jól határoztunk, az komoly veszteséggel is járhat.
Miben más egy akkumulátoros megoldás?
A hagyományos, vezetékes masinák esetében megszoktuk, hogy addig használjuk őket, amíg csak szükséges. Bár a fejlesztéseknek köszönhetően az energiatárolók kapacitása össze sem hasonlítható a 10-20 évvel ezelőtti megoldásokkal, ez még mindig egy komoly korlátot jelenthet. Ugyanis egy akkumulátoros gép csak bizonyos ideig képes maximális teljesítményen üzemelni.
Ezen időszak során ugyanakkor minden szempontból kiváló alternatívája lehet a vezetékes társainak, viszont az akkus szerszámok önmagukban nem feltétlenül alkalmasak az egész napos igénybevételre. Jó hír, miszerint az elektromos autókkal szemben itt nem kell a beépített áramforrás korlátaival szembesülnünk, hiszen két mozdulattal, pár másodperc alatt bármikor kicserélhetjük a lemerült darabot. Ez azonban természetesen azt jelenti, hogy legalább két akksival kell rendelkeznünk (ha pedig huzamos igénybevételt tervezünk, akkor szerencsésebb, ha ez a szám inkább három).
Ezt leszámítva azonban más fennakadástól nem igazán kell tartanunk, persze csak abban az esetben, ha kiemelt figyelmet fordítunk a kulcsfontosságú paraméterekre.
Mire ügyeljünk az akkus szerszámok beszerzésénél?
Elsőként azt érdemes átgondolnunk, milyen igénybevételre keressük az adott eszközt. Amennyiben csak hobbicéllal barkácsolunk néha, akkor nem vállalunk túl nagy kockázatot egy kevésbé ismert márka, olcsóbb darabjával sem, ám ha hivatásunkhoz vásárolunk, akkor olyan akkus szerszámok közül tanácsos választani egyet, aminek kiváló szerviz háttere és jó hírneve van.
Ezek a modellek ugyan jellemzően drágábbak – nem ritkán jelentősen -, viszont kifejezetten nagy terhelésre lettek tervezve. Ugyancsak ezen gondolatmenet alapján kell eldöntenünk azt is, mekkora teljesítmény az ideális számunkra. Az akkus szerszámok kapcsán nem csak az akksi feszültségét kell górcső alá vennünk (lévén léteznek 4,8V-os módozatok is, de akár 36V-os profi alternatívát is kapunk), hanem a kapacitást is. Ezt az Ah jelölés mutatja meg és logikusan minél nagyobb ez a szám, annál tovább üzemelnek az akkus szerszámok egyetlen feltöltéssel.
Ne vegyük azonban félvállról a súly kérdését sem. A kialakításból kifolyólag ezek a barkács szerszámok szinte biztosan nehezebbek, mint a vezetékes társaik, az azonban már egyáltalán nem mindegy, hogy pontosan mennyivel. Ha van rá lehetőségünk, mindenképpen fogjuk kézbe a kinézett példányt, forgassuk meg alaposan, ennyiből ugyanis már nagyjából kiderül, kényelmes lesz-e hosszú távon a használat.
Kertes házban jól jöhet egy akkumulátoros ágvágó
Komoly dilemmát jelenthet annak meghatározása is, pontosan melyik gépekből is vásároljunk vezeték nélküli módozatot. Ha minden masinánk helyett akkus szerszámok beszerzését tervezzük, arra feltétlenül készüljünk fel, hogy komoly összeget otthagyhatunk majd a pénztárnál. Bizonyos felhasználási módoknál ugyanakkor mindenképpen ajánlott egy ilyen opció megléte.
Példának okáért, ha kertes házban élünk, ahol rengeteg fa van, úgy egy akkumulátoros ágvágó nagyon jó szolgálatot tehet. Bármikor szükség lehet ugyanis a ritkításra, vagy egy útban lévő ág lemetszésére, ha pedig ez nagy távolságban van az ingatlantól, akkor a hosszabbító elvezetése jelentős kihívást jelenthet.
Kellő teljesítményre képesek az akkumulátoros láncfűrészek is
Előzetesen talán nem is gondolnánk, ám komolyabb munkálatokhoz is bátran választhatunk az akkus szerszámok közül. Ilyen esetekben is azt kell mérlegelni elsősorban, hogy alkalomszerűen használjuk majd a gépet, vagy naponta.
Előbbi kapcsán például a favágáshoz remek alternatívát jelenthetnek az akkumulátoros láncfűrészek, ám mielőtt egy ilyen mellett tennénk le a voksunkat, alaposan nézzünk szét a kínálatban. Ez ugyanis egy tipikus példája annak, amikor a minőségre és a maximális teljesítményre érdemes helyezni a hangsúlyt.