Fa előtető készítés házilag – a legfontosabb tudnivalók

Családi házak esetében hatalmas mértékben emeli a komfortérzetet, ha a bejárat megfelelően védett az időjárás viszontagságaival szemben, ezért jó, ha szem előtt tartjuk, miszerint egy fa előtető készítés házilag is megvalósítható lehet. Persze nem ez a legegyszerűbb módszer, így mielőtt belevágnánk a munkálatokba, mindenképpen mérlegeljük az előnyöket és a hátrányokat.

Ugyancsak meghatározó lehet, milyen szaktudással, illetve segítséggel rendelkezünk. Tudniillik a fa előtető készítés házilag csak akkor nem jelent majd problémát, ha pontosan tisztában vagyunk azzal, milyen lépéseknek kell követniük egymást, a folyamat közben pedig mindig a rendelkezésünkre áll a szükséges támogatás, munkaerő formájában. Rendkívül fontos tehát, hogy amikor a fa előtető készítés házilag készül, egy minden részletre kiterjedő, alapos tervezés előzze meg a kivitelezést. Így eljárva szinte garantált lesz a siker. Ha pedig ezzel megvagyunk, akár olyan komolyabb projektekbe is belevághatunk, mint amilyen a kerti kiülő megtervezése.

Milyen anyagból készüljön a terasz előtető?

Elsőként azt kell meghatároznunk, milyen méret lesz az ideális. Úgy gondolkodjunk, hogy kényelmesen elférjünk alatta egy nagyobb eső esetén is, anélkül, hogy a csapadék elérne minket. Úgyszintén vegyük figyelembe, miszerint a terasz előtető egyik célja az UV-védelem, ezért ne csak a szélességet és a hosszúságot, de a dőlésszöget is jól kell meghatároznunk. Ha szerencsénk van, akkor találunk moduláris, készen kapható megoldást, ami tökéletesen megfelel az igényeinknek.

 

Ennek a kezelése, összeállítása jóval egyszerűbb, mint a fa előtető készítés házilag. További pozitívum, hogy aránylag meglehetősen tartósak ezek a konstrukciók, így egyáltalán nem jelentenek kompromisszumos választást. Akár teljesen egyedül is össze tudjuk rakni, szakembert, illetve speciális szerszámokat sem igényel ez a folyamat. Ugyanakkor, ha egyedi méretekkel megáldott felépítményre van szükség, akkor ez aligha járható út. Ilyenkor következhet a fa előtető készítés házilag, vagy használhatunk egyéb alapanyagokat is. Ennek meghatározásához meg kell nézni, milyen előnyökkel, illetve hátrányokkal járnak az egyes alternatívák.

Előtető fából: pro és kontra

Sokan előnyben részesítik a természetes anyagokat, legyen szó egy kerti kiülőről, vagy akár a konyhapult kialakításáról. Természetesen az előtető fából is készülhet, ugyanakkor vitathatatlan, hogy ennek megvannak a hátulütői, a kérdés inkább az, ez minket mennyire zavar. Elsőként azt kell néznünk, hogy egy ilyen szerkezet meleg, barátságos – és nem mellesleg kellően robosztus – megjelenéssel bír. Ugyanakkor ha a fa előtető készítés házilag zajlik, hamar rádöbbenünk majd, hogy az alapanyagok igen komoly súllyal rendelkeznek, ezáltal kezelésük nehézkes és több ember együttes jelenlétét igényli.

Ez a probléma azonban még könnyen áthidalható, ennél ugyanis sokkal nagyobb gondot jelenthet maga az ár. Hiába történik ugyanis a fa előtető készítés házilag, ezzel megspórolva a munkadíjat, maga a faanyag óriási bekerülési költséggel jár, hiszen az elmúlt években drasztikus megemelkedett az ára. Emellett pedig azt is szem előtt kell tartani, hogy folyamatos karbantartást és megfelelő kezelést igényel. Ennek tükrében pedig, bár a fa előtető készítés házilag is megvalósítható, egyáltalán nem biztos, hogy minden esetben a legoptimálisabb választást jelenti.

A fémvázas előtető előnyei

Ilyenkor feltétlenül érdemes tüzetesen áttekinteni, milyen alternatívák állnak a rendelkezésünkre. A fémvázas előtető okkal rendkívül népszerű, hiszen rengeteg különféle – kész – modell érhető el a piacon, ezek összeállítása gyerekjáték és pár óra alatt fel is szerelhető. A polikarbonát borítás időtálló és a vázhoz hasonlóan semmiféle karbantartást nem igényel. A fa előtető készítés házilag sokszor szakember közbenjárását igényli és egyedi méretek esetén ezt a fémvázas verzió esetén sem kerülhetjük el. Ez plusz kiadással járhat, ám ha minőségi alapanyagokkal dolgozunk, akkor jó eséllyel hosszú évtizedekig tartós megoldást jelent majd ez az alternatíva.

Fa előtető készítés házilag – ezekre figyeljünk

Bizonyos esetekben azonban a legoptimálisabb döntést a természetes anyagok felhasználása jelenti. Vannak ingatlanok, amelyekhez kizárólag ez passzol és persze azt is kár lenne tagadni, hogy az összes lehetőség közül ez a legmegkapóbb. Amennyiben úgy döntünk, hogy a saját kezünkbe vesszük a kivitelezést és a fa előtető készítés házilag történik, akkor a terveket mindenképpen mutassuk meg egy szakembernek.

Ha ő mindent rendben talál, szerezzük be az alapanyagokat, kiemelten ügyelve az apró, jelentéktelennek tűnő alkatrészekre, csavarokra. Mindenből legyen pár tartalék, mert nagyon kellemetlen, ha a folyamat közepén kell leállnunk. Kérjünk segítséget, hiszen a 10, sokszor 15 centiméteres gerendák meglehetősen nehezek. Végül pedig ne felejtsük el a fa kezelését sem, hiszen enélkül pár év alatt tönkremegy. A fa előtető készítés házilag is megoldható, ám alapos felkészülést igényel.

Mekkora kihívást jelent egy ilyen tető építése?

Első ránézésre az előtető építése nem jelent különösebb kihívást, persze ha amúgy is szeretünk barkácsolni. Ugyanakkor ha kizárólag a Youtube videókra támaszkodva tervezzük az építés teljes menetét, az menet közben okozhat igen kellemetlen meglepetéseket. Természetesen egyszerűbb szerkezetekkel is megoldható, hogy a ház teraszrésze, vagy épp a garázs előtti szakasz fedett legyen, ám ha hosszú távra tervezünk, akkor mindenképpen érdemes minőségi anyagokkal dolgoznunk és kellően stabil előtetőt készítenünk. 

Ilyen esetekben az előtető építés megkezdése előtt vegyük számba, biztosan minden eszköz – és tudásanyag – a birtokunkban van ahhoz, hogy például a terasztetőt a lehető legjobb minőségben fel tudjuk építeni. Ennek ellenőrzése nagy körültekintést igényel, hiszen menet közben olyan szerszámokat is kell néha használni, amire előzetesen nem is gondolnánk. 

Annak érdekében, hogy a munka a kívánt eredményt hozza, csak minőségi fa anyagot szabad használni. Erre a célra nem mindegyik fajta alkalmas, gondolnunk kell arra is, hogy télen a jég, ősszel és tavasszal pedig a csapadék formájában lehulló víz jelenthet komoly kihívást a szerkezetnek. 

A terasztető mérete mellett így annak lejtése is kulcsfontosságú tényező. A megrekedő nedvesség még az olyan masszív és ellenálló alapanyagot is kikezdni, mint amilyen az akác. 

Terasz előtető esetében mekkora méretben gondolkodjunk?

Amikor nekilátunk a tervek előkészítésének és az anyag méretre vágásának, hamar rádöbbenünk, hogy a költségek exponenciálisan emelkednek a méretek növekedésével. Nem csak a fedőanyag, de a tartóoszlopok számának növekedése is jelentősen megdobja a kiadásokat. 

Emiatt aztán egy nagyobb terasz vonatkozásában – bár kényelmes, de – nem feltétlen tanácsos az egész rész fölé tetőt készíteni. Inkább jelöljünk ki egy nagyjából 3×2, esetleg 4×3 méteres részt, ez alá kényelmesen befér egy asztal székekkel. Ennyi elegendő és még kisebb esőben is ki tudunk ülni a szabadba.