
Magas ágyás készítése egyszerűen
A háztáji növénytermesztést nagyban megkönnyíti a magas ágyás készítése, főképp, ha nem tervezzük az egész kert megművelését. Amennyiben rendelkezünk megfelelő adottságokkal bíró udvarral, feltétlenül érdemes kihasználni az ebben rejlő lehetőségeket, hiszen a saját magunk által megtermelt zöldségek és gyümölcsök sokkal ízletesebbek, arról nem is szólva, miszerint így rengeteg spórolhatunk.
Természetesen dönthetünk úgy, hogy magán a talajon dolgozunk, ám ezzel csak nagyobb volumen esetében járunk jól. A magas ágyás készítése ugyanis több szempontból is nagy könnyebbséget jelent. Egyfelől a gondozásnál nem kell annyira lehajolnunk, s bár ez megelőzően esetleg nem tűnik túlságosan nyomós érvnek, a gyakorlatban bizony nagyon is sokat számít. Emellett azonban van még egy hatalmas előnye annak, ha a magas ágyás készítése mellett döntünk. Tudniillik a megfelelő rétegezéssel itt biztosíthatjuk, hogy a termőföld tápértéke állandó maradjon. Ez ugyan az első évben komoly kihívást jelenthet, ám az ezt követő időszakban roppant egyszerű dolgunk lesz.
Hogy történjen a magas ágyás készítése?
Elsőként egy minél precízebb tervet kell készíteni, ezzel ugyanis jelentősen megkönnyíthetjük a folyamatot. Gondoljuk át alaposan, mekkora területen szeretnénk növényeket termeszteni és ennek megfelelően történjen a magas ágyás készítése. Bizonyos méret fölé nem tanácsos menni, ilyenkor inkább több darabot gyártsunk.
Szélességnek olyan távot válasszunk, amit kényelmesen átérünk, a hossz tekintetében pedig ne lépjük át a 4-5 métert, mert instabillá válhat a szerkezet. Ha megvan a skicc, kezdhetjük is a kivitelezést. Ássunk le merevítőket a sarokpontoknál, illetve középtájon. Ehhez masszív rudakat használjunk, hiszen ennek kell megtartania az egész keretet. Utóbbi felszerelését alulról felfelé végezzük. Gyakorta felmerülő kérdés, hogy a magas ágyás készítése milyen anyagból történjen. Bár minden matériának megvan a maga előnye, mégis a fával járunk a legjobban – nem véletlenül ez is számít a legnépszerűbbnek -. A keret kialakításához ilyenkor pallót használjunk, az 5 centiméter vastag változat már elegendő tartást biztosít. A szükséges dimenziók meghatározása – akárcsak a kerti kiülő méretek esetében -, úgy itt is mindig az igényeink alapján történjenek.
Hagyományos, vagy lépcsős magaságyás mellett döntsünk?
Miután az összeszereléssel végeztünk, feltétlenül kezeljük le a fát, hiszen csak így lesz elég tartós. Mivel a magas ágyás készítése során az a célunk, hogy élelmiszert termesszünk, így ennél a lépésnél mindenképpen kerüljük a vegyi anyagok használatát.
A természetes olajok – pl. a lenolaj – elegendő védelmet biztosít, mindössze arra ügyeljünk, hogy elég száradási időt hagyjunk. Ezt követi a feltöltés, aminél nagyon körültekintő módon kell eljárnunk. Az alsó rétegbe zöld- és barna hulladék kerüljön, kisebb ágak, falevelek, fűfélék. Vigyázzunk, hogy olyan növényt ne használjunk, ami tönkreteszi a termőtalajt – ilyen például a diófa levele -. Egy optimális méretű, nagyjából 70 centiméter magas ágyásban ez a réteg mintegy 15 centiméter magas legyen. Erre kerülhet a minél jobb minőségű föld.
Ha van rá lehetőség, akkor kizárólag virágföld, ám ha ennyit nem akarunk költeni, akkor csak a felső harmadba használjuk, ott viszont mindenképp. Fontos kérdés, hogy önálló, vagy lépcsős magaságyás kialakítása mellett tegyük-e voksunkat. Noha utóbbi kétségkívül jól néz ki, csak akkor van értelme, ha nagyon korlátozott a rendelkezésre álló hely. Ellenkező esetben mindenképpen az egy szintes magas ágyás készítése a bölcs döntés.
Több mindentől is függ a magaságyás ár
Mielőtt belevágnánk a megvalósításba, mindenképpen végezzünk alapos kalkulációt, hiszen a magaságyás ár egy olyan tényező, ami nagyon sok mindent befolyásolhat. Szerencsére a számolásnál nem lesz nehéz dolgunk, hiszen ha már megvannak a tervezett méretek, akkor az is adott, milyen anyagból mennyire lesz szükségünk a magas ágyás készítése során.
Nagyobb ágyások esetében a palló is komolyabb kiadást jelenthet, ám arról se feledkezzünk meg, hogy egy 4 méter hosszú, másfél méter széles ládánál már közel három köbméter földre lesz szükségünk, ami jelentősen megemelheti a költségeket. Ezért is kulcsfontosságú a mindenre kiterjedő tervezés még a magas ágyás készítése előtt, hiszen így nem érnek minket kellemetlen meglepetések menet közben.
Jó választás lehet az előregyártott magaságyás?
Persze előfordulhat, hogy elegendő szabadidő, vagy affinitás hiányában nem járható út a magas ágyás készítése. Szerencsére ilyenkor sem kell lemondanunk a konstrukció nyújtotta előnyökről, hiszen akár készen is vásárolhatunk egy nekünk tetsző darabot. Előregyártott magaságyás rendelésénél azonban nagyon ügyeljünk arra, hogy olyan helyről történjen a beszerzés, ahonnan biztosan minőségi modellt szállítanak majd.
Azzal is számoljunk, hogy szinte biztosan elemeire szedve érkezik majd az ágyás, azaz összeállítani így is nekünk kell majd. Bárhogy is határozunk végül, tartsuk szem előtt, hogy hosszú távon csak akkor leszünk elégedettek, ha a használat során is odafigyelünk a fontos részletekre. Minden évben frissítsük a földet és ne zsúfoljuk túl a növényeket, mert ezzel tönkre tehetjük a mikroklímát, ami végül alacsony termést eredményez. A saját magas ágyás készítése tehát egy kiváló hobbi első lépése lehet, ám a sikerhez mindvégig körültekintő módon kell eljárnunk.