Nem okoz csalódást a WILO keringető szivattyú bekötése

Talán nem túlzás az állítás, mi szerint lehetőségek egész garmadája áll a rendelkezésünkre keringető szivattyú tekintetében. Érdemes egy kicsit jobban megismerkednünk ezekkel a nagyszerű modellekkel, mert míg egyesek azonnal a Wilo keringető szivattyú bekötése mellett döntenek a kedvező ára miatt, másokban kétely merül fel a minőségével kapcsolatban.

A WILO keringető szivattyú bekötése – Minőség jó áron

Aki egy kicsit is jártas ebben a témakörben, az kapásból tudna mondani 1-2 nívós gyártót és azon belül olyan modelleket, amelyek prémium termékeknek számítanak. Hasonló minőséget találunk a WILO szivattyúk mögött is, amelyek sem hatékonyságban, sem teljesítményben, sem anyaghasználatban nem maradnak alól a drágább társaiktól. Tehát választás előtt mindig érdemes mérlegelni, mert háztartási felhasználás céljából nem kevés esetben költséghatékonyabb megoldást jelent egy WILO keringető szivattyú bekötése, mint a konkurens termékeké.

A WILO keringető szivattyú bekötése szakszerű módon

Nagyjából ez az a pont, amikor eldől, hogy azt kapjuk, amit elvárunk a készüléktől vagy csalódottak leszünk a rendszer hatékonyságával kapcsolatban. Ez nem feltétlenül a szivattyú hibája, mert ha saját kezűleg, tapasztalat nélkül próbáljuk kivitelezni a WILO keringető szivattyú bekötését, akkor megeshet, hogy valamilyen hibát vétünk. Az is megeshet, hogy a szakember hibázik annak ellenére is, hogy egy keringető szivattyú bekötése manapság már rutinnak számít. Minden rendszer ránézésre ugyanolyan, mégis sok a változó, amik felett nem szabad átsiklani.

 

A WILO keringető szivattyú bekötését mindig a kazánhoz kell igazítani. Ezért a vásárlás során ne csak azt mérjük fel, hogy milyen paraméterekkel rendelkező készülékre van szükségünk, hanem azt is szem előtt kell tartanunk, hogy hatékony működést garantáljon a kazán elé vagy után kötve. Alapjában véve a WILO modellek bekötése során is úgy kell eljárni, mint minden modern típus esetében, elvégre a felépítésük szinte teljesen azonos a működési elvük miatt.

Való igaz, hogy nagyon strapabírónak számítanak, hiszen több éven, akár évtizeden keresztül is képesek működtetni a fűtési rendszert, garantálva a fűtőközeg egyenletes keringtetését, mégsem az állandó üzemelésre lettek tervezve. Sőt, ha egy keringető szivattyú megállás nélkül dolgozik, akkor nagy valószínűséggel ott valami probléma lesz valamelyik egységgel.

Ezt elkerülendő, célszerű felszerelni egy termosztátos hőszabályozót, ami kikapcsolja a szivattyút, hogyha a szobákban elérésre került a kívánt hőmérséklet.

WILO keringető szivattyú bekötése teljesítmény szerint

Ez az egyik legfontosabb szempont a vásárlás során, hiszen egy emeletes ház esetében értelemszerűen egy erősebb típusra van szükség, hogy a felső szinteken is megfelelő legyen a keringés a fűtőtestek között. Egy nagyobb családi háznál is számolnunk kell azzal, hogy a víznek nagy utat kell megtennie, amíg elér a kazántól található legtávolabbi fűtőtestig, ezért úgy kell bellítani a WILO szivattyút, hogy ez a lehető leggyorsabban valósuljon meg.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás