Könnyen megvalósítható előszobafal ötletek

Egy panel vagy társasházban kifejezetten jól jöhetnek a kreatív előszobafal ötletek, ez a helyiség ugyanis gyakran okoz fejtörést. Ez az első tér, ahova egy hozzánk látogató belép, ez fogadja őt, itt szerzi első benyomásait lakásunkkal kapcsolatban. Ugyanakkor a helytakarékosság miatt sokszor kifejezetten kicsi, szűkös, keskeny helyiség, ahol nagyon ügyesen kell gazdálkodnunk a rendelkezésünkre álló térrel. Éppen ezért, a különböző kis előszoba ötletek sokak számára hasznosak lehetnek, akik szeretnének egy egyszerre praktikus és esztétikus helyiséget kialakítani.

Előszoba fal ötletek kis helyiségekbe

Az előszoba egy kifejezetten nagy igénybevételnek kitett helyiség, naponta többször megfordulunk benne. Túlzás nélkül, innen indulunk útnak és ide érkezünk vissza. A vendégeink pedig itt szerzik első benyomásaikat stílusunkkal, ízlésünkkel, lakásunk hangulatával kapcsolatban. Éppen ezért tartjuk fontosnak, hogy ízléses és esztétikus képet fessen, ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a funkcionalitásról sem: legyen hova kényelmesen felakasztani a kabátokat, elpakolni a cipőket vagy letenni csomagjainkat, esetleg esernyőnket.

Mielőtt inspirációkat gyűjtenénk az interneten elérhető előszobafal ötletek között, érdemes végiggondolni, hogy mire lesz pontosan szükségünk, mit nyújtson nekünk ez a tér. Mennyi cipőt fogunk itt tárolni, milyen gyakran jönnek hozzánk vendégek, akiknek szintén jó, ha biztosítunk egy kis helyet.

 

Gyerekeinknek érdemes lehet egy alacsonyabban lévő fogast is biztosítani, ahová ők is kényelmesen felakaszthatják kabátjaikat, holmijaikat. Ha innen indulunk sétálni a kutyával, alakíthatunk ki helyet a póráznak, a jutalomfalatnak. Szerencsére az interneten is rengeteg praktikát megosztanak, de ha van bennünk egy kis ügyesség és kreativitás, mi magunk is találhatunk bármire megoldást.

Kis előszoba ötletek: mire lesz szükségünk megvalósításukhoz?

Az előszobafal fontos szerepet játszik tehát még a mindennapokban is, ezért fontos, hogy a lehető legjobban lássa el a funkcióját. Az előszobafal ötletek megvalósításához szükségünk lesz az alapvető barkácsolási készségek mellett tiplire, csavarokra, fúrógépre szükségünk lesz és természetesen a felhasználandó alapanyagokra is.

A fúrást az akasztók esetében aligha tudjuk elkerülni. Erre a célra vásárolhatunk bármelyik ilyen üzletben klasszikus akasztókat, de az interneten körbenézve számos alternatív megoldással is találkozhatunk. Akár agancsokat vagy a megfelelő méretű fogantyúkat is a falra szerelhetünk ebből a célból. Az akasztós részleg elengedhetetlen része lesz bármelyik előszobának és érdemes bőven helyet biztosítani több kabátnak, táskának is.

Valamilyen pakolófelület is nagyon hasznos, ebből a célból egy lebegő polc is jó megoldás lehet. Akár kalaptartó formájában az akasztó felett, akár azok mellett vagy alatt is. A lényeg, hogy legyen hely hova letenni a kezünkben lévő dolgokat, például slusszkulcsot, bevásárlózacskót miközben cipőnket vesszük éppen fel vagy le.

Kis előszoba ötletek: hová tegyük a cipőket?

A cipők tárolása szintén fontos, hiszen enélkül könnyen alakul ki rendetlenség a helyiségben. Azonban ez a bútordarab szokta általában a legnagyobb helyet elfoglalni, így érdemes rászánni az időt az ideális megoldás megtalálására a különböző előszobafal ötletek között. Léteznek függő cipőtárolók is, amelyek valóban helytakarékos megoldást jelentek.

Ekkor elegendő lehet egy akasztósínt felszerelni, amelynek egyik végébe fogasok segítéségével kabátjainkat akaszthatjuk. Közvetlenül mellette pedig helyet találhatunk cipőink számára is az akasztható tároló formájában. Egyedin hathat egy létrára vagy bordásfalra hajazó megoldás is: a falnak döntve ennek fokai közé elhelyezhetjük lábbelijeinket, kevés helyet elfoglalva, mégis praktikus megoldást nyújtva.

Ha pedig a teret szeretnék növelni, ami kis előszoba esetén fontos szempont lehet, akkor az előszobafal hátterét akár tapétával is lefedhetjük. A világos színeknek van elsősorban térnövelő hatása, de a fehér alapon fekete geometriai alakzatok is képesek lehetnek betölteni ezt a célt. A háromszög vagy gyémánt minta szintén jó választás lehet, de a vékony, függőleges csíkok is térnövelő hatással bírhatnak.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás