Mire való a hasító fejsze?

A hasító fejsze talán már elnevezésében is utal elsődleges funkciójára: segítségével főleg a kivágott farönköket tudjuk kisebb darabokra aprítani, valósággal hasítani. Sokak számára talán még a fejsze és a balta egymástól történő pontos elhatárolása sem megy olyan egyszerűen, ezekhez képest ez a szerszám még egy külön kategóriát jelent a fa aprítására használt eszközök között. Bejegyzésünkben először ezeket a különbségeket tisztázzuk, majd megnézzük, milyen egy igazán profi hasító fejsze és milyen feladatok elvégzésre alkalmas.

Balta, fejsze, hasító fejsze – mi a különbség közöttük?

Nem véletlenül keverik sokan ezeket az eszközöket, ugyanis felhasználási területük gyakorlatilag megegyezik. Valamennyi közülük fa aprítására alkalmas, még ha például a baltát korábban gyakran használták fegyverként, sőt, egyes kultúrkörökben még vallási jelentőséggel is bírt. A különbség azonban már szemre is észrevehető a szerszámok között még akkor is, ha alapvető felépítésük szinte ugyanaz.

Méretét tekintve a balta a legkisebb, ez rendelkezik a legrövidebb nyéllel az összes közül. Ezért sokkal kisebb erő kifejtésére lesz alkalmas, elsősorban gallyakat, vékonyabb, kisebb faágakat érdemes velük darabolni. Ezzel szemben a fejsze nyele sokkal hosszabb, ami nagyobb ütőerő kifejtésére teszi alkalmassá. A fejszét már használhatjuk vastagabb farönkök feldarabolására is. Nyelét már két kézzel kell fogni és maga a fejsze is sokkal nehezebb, masszívabb eszköz.

 

A fejszék között főképpen két szempont szerint tehetünk különbséget: merőleges vagy párhuzamos vágásra lesz szükségünk. A merőleg vágás akkor jöhet szóba, amikor például egy álló fát kell kivágni. Ilyenkor a vágás a fa növekedési irányára merőleges lesz, innen az elnevezés. Erre a célra leginkább az úgynevezett döntő fejsze lesz alkalmas.

Mire való a hasító fejsze?

És akkor el is érkeztünk a hasító fejsze rendeltetéséhez, ami a farönkök párhuzamos, azaz növekedési iránnyal megegyező, gyakorlatilag hosszanti vágása. Ilyen például egy talpára állított rönk több, kisebb darabra történő hasítása. A hasító fejsze fele ék alakú, nyele pedig a többi fejszéhez hasonlóan hosszú. Így nem csak nagyobb erő kifejtésére alkalmas, hanem feje egyúttal hasító ékként is funkcionál, amellyel könnyedén megoldható például a szükséges tűzifa felaprítása.

Hogy válasszuk ki a legjobb hasító fejszét?

A legjobb hasító fejsze kiválasztásához három szempontot érdemes külön mérlegelni. A hatékonyság és a biztonság mellett nem elhanyagolható a kényelem sem, azaz a fejsze ergonómiai kialakítása. A példánál maradva, a téli tűzifa felaprítása során hosszabb időn keresztül leszünk kénytelenek nagyobb erőt kifejteni a fadarabok felaprításához – nem mindegy, hogy ezt milyen feltételek mellett történik.

Nyél és markolat

A favágással kapcsolatban elmondható, hogy minél több rezgés éri karunkat, hosszú távon annál fárasztóbb lesz a munkavégzés, ráadásul egy idő után komoly fájdalmakat is okozhat. Éppen ezért a nyél és markolat ergonomikus és csúszásmentes kialakítása nagyon fontos szempont, már csak a nyél kicsúszásának elkerülése miatt is. A profi hasító fejsze nyele emellett üvegszállal megerősített műanyagból készült, rezgéselnyelő bevonattal, amely lehetővé teszi a kényelmes és kevésbé fárasztó munkavégzést is.

Ék kialakítása

Az ék megfelelő kialakítása hasító fejsze esetén különösen fontos, hiszen ennek segítségével tudjuk a leghatékonyabban a farönk hasítására fordítani a kifejtett erőbehatást. A legjobb hasító fejsze edzett acélból, egy darabban kovácsolva készül, amely hosszú élettartamot tesz lehetővé.

Fej rögzítése

Talán a fej rögzítése a legkritikusabb pont a biztonság szempontjából. Erre a legtöbb gyártó is gondol és olyan speciális ékkel rögzítik a fejsze nyeléhez, amely a rendszeresen használat mellett is stabil marad és maximális biztonságot képes nyújtani. Fontos rész még a fej mellett található gumi csillapító, amely egy véletlen félrehasítás esetén véd az esetleges sérüléstől.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás