csináld magad

Felkapottá váltak a csináld magad ötletek

Ha a kreatív ötletek megvalósításáról van szó, a csináld magad módszer a legjobb választás. Nemcsak az önkifejezésünkhöz járul hozzá, de pszichésen is jót tesz, ha önállóan készítünk el valamit, ami kedvünkre való. Vannak olyan dolgok, amelyeket égen-földön keresünk, de sehol nem találjuk meg olyan formában, amilyenben megálmodtuk. Mit lehet ilyenkor tenni? Meg kell fogadni a régi családi mondást és a csináld magad megoldáshoz folyamodni. Azzal, hogy a saját kezünkkel valósítjuk meg az álmainkat, sokkal értékesebbé válnak számunkra. Sőt, olyan kreatív ötleteknek juthat hely ilyenkor, amelyek alapjaiban változtathatják meg az életünket!

Milyen területeken működik a csináld magad?

Igazából azt lenne könnyebb összeszedni, hogy mely területekre nem tette még be a lábát ez a mozgalom. Valójában már sokkal korábban elindult hódító útjára, mielőtt még így nevezték volna. A kevesebb pénzből gazdálkodó emberek ugyanis már régen is saját maguk készítették a használati tárgyak, ruhák jelentős részét. Megtanulták, hogy a dekorációtól kezdve, a gasztronómiai kalandokon át egészen a műszaki megoldásokig, mindent létre lehet hozni a két kezünkkel. Igaz, nem biztos, hogy ugyanazokból az alapanyagokból, mint amelyekből ipari szinten gyártják le, de épp ez a szépsége!

Honnan kaphatunk inspirációt a csináld magad ötletek világában?

Onnan, ahol szinte bármit megtanulhatunk: az internetről. Manapság a közösségi oldalakon egymás után jelennek meg a DIY videók és fényképek. Ezekből könnyedén megtudhatjuk, milyen módon készíthetjük el álmaink esküvői, karácsonyi vagy születésnapi dekorációját, netán frissíthetjük fel az otthonunk berendezését. Ezen videók készítői az alapoktól kezdve mutatják be a tennivalókat, de nem kell beérnünk azzal, hogy hűen másolunk! A DIY ötletek csak irányt mutatnak, lehetőségeket egy-egy feladat megoldására, de ezeket bármikor átültethetjük a saját kreatív ötletünkre, átalakíthatjuk az ízlésünk szerint. Persze, akkor sem kell elkeseredni, ha az első néhány alkalommal nem úgy sikerülnek a dolgok, mint a videókban. Ezek készítői ugyanis már jó ideje foglalkoznak DIY ötletek megvalósításával.

csináld magad

A csináld magad mozgalom a környezetre is nagy hatással van

 

Azzal, hogy nem új dolgokat veszünk meg, hanem kreatív módon újrahasznosítunk alapanyagokat és divatjamúlt vagy korábban kidobásra ítélt tárgyakat, a környezetünket is kíméljük. Ennek némiképp ellentmondhat, hogy a dekorációs kiegészítőkre vagy apróságokra meglehetősen jelentős összeget kell kiadni. Mivel az ezekkel elkészített tárgyakat évekig lehet használni, máris nem tűnik pazarlásnak, felesleges vásárlásnak. A DIY ötletek megvalósításához felébresztett kreativitás, illetve a kézügyesség pedig a mindennapjaink részévé válhat.

Ezt mondja a pszichológia a csináld magad mozgalomról

A módszer lényege, hogy a két kezünkkel készítsünk el valamilyen új dolgot. Az korábban is köztudott volt, hogy az ilyen tárgyakat nagyobb becsben tartjuk, mint a bármikor megvásárolható tucatra gyártott holmikat. A szakértők tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy nehezebben válunk meg ezektől a későbbiek során. Ennek oka, hogy az adott tárgy felidézi bennünk az alkotási folyamat emlékét. Tehát, tulajdonképpen ahhoz az érzéshez ragaszkodunk, hogy képesek vagyunk ilyen tevékenységre, korábban ismeretlen tudást szereztünk azzal, hogy elkészítettük. Egy új tárgy létrehozása ugyanolyan sikerélményt okoz, mint egy lapra szerelt bútor összeszerelése.

Pszichológiai szempontból a csináld magad ötletek megvalósítása egyfajta terápiaként, játékként is értelmezhető. Hiszen, míg a figyelmünket a megoldandó kreatív ötletre irányítjuk, a gondolataink is arra fókuszálnak. A tanulás és a sikeres megvalósítás pedig boldogsággal tölti el az embert, sokakat akár a depresszív időszakon is átlendíthet az alkotás öröme. Sokan művészi szinten valósítják meg kreatív ötleteiket, mindezt úgy, hogy gyakran ezekre korábban nem is gondoltak. Innen már csak egy lépés az önkifejezés és az önmegvalósítás, vagyis a hasznos jellege megkérdőjelezhetetlen.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás