Kiskerti szerszámok, amelyekre télen is szükségünk van
Bár a tél még javában tart, egy igazi kertész ilyenkor sem pihen, hiszen keresve sem találna ennél megfelelőbb időszakot a kiskerti szerszámok megvásárlására. Ma már szerencsére számtalan gazdabolt és kereskedés áll a szolgálatunkra, így gond nélkül kiválaszthatjuk azokat a kellékeket, amelyeknek nagy hasznát vehetjük a fagyos hónapok alatt.
Remek találmány a hótoló
Igaz, nem szoktuk a tipikus kiskerti szerszámok közé sorolni, de ebben az időszakban a hótolónál aktuálisabb munkaeszközt nehezen találni. Nagyon sokan szeretünk a szikrázó hórengetegben gyönyörködni, viszont máris változik a dolog akkor, amikor annak takarítására kerül a sor. A kézi kerekes hótoló segítségével azonban búcsút inthetünk a szüntelen emelgetésnek, hiszen kizárólag saját testsúlyunkat kell felhasználjuk ahhoz, hogy megszabaduljunk a zavaró hótakarótól.
A kézi fűrész nem alszik téli álmot
A kiskerti szerszámok között télen is kiemelkedő szerep jut a kézi fűrészeknek. Számos olyan gyümölcsfa, díszfa és bokor ismeretes, amelyek metszését ezekre a hónapokra kell időzíteni. Többek között az alma- és a körtefát, a lilaakácot és a fügét is érdemesebb télen metszeni, amikor a növény teljes nyugalmi állapotban van. A fűrészre leginkább akkor van szükségünk, amikor az olló már nem segít: a vastagabb beteg, sérült vagy korhadt ágak ritkításánál.
A hasító fejsze előnyei
Sajnos vannak olyan helyzetek, amikor – főleg az idős, szép kort megélt fáknál – az egyszerű, kiskerti szerszámokkal való metszés már nem segít és a növény teljes likvidálására kényszerülünk. A kivágott fát természetesen még így is felhasználhatjuk, tüzelőanyag formájában. Miután a törzset rönkökké daraboltuk, a hasító fejsze ideje következik. A felépítésének köszönhetően, a nagyobb darabokat is könnyűszerrel apríthatjuk fel, ugyanis a nagyobb fej, a szélesebb penge és a hosszú nyél pontosan az ilyen kemény feladatok elvégzésére lettek megalkotva.
A kiskerti szerszámok új sztárja a Fiskars ásó
Amennyiben nem rendelkezünk túl sok türelemmel, de melegházzal igen, már februárban elővehetjük a kiskerti szerszámok úttörőjét, az ásót. A padlizsán, a cukorborsó és a zeller magjait is ilyenkor érdemes elvetni, természetesen fóliasátorban. A talajlazító eszközök körében talán a Fiskars ásók örvendenek a legnagyobb népszerűségnek. Az óriási hírnév pedig nem a véletlen műve, mivel a bóracél fejjel és az ergonomikus kialakítású, teleszkópos nyéllel felvértezett Fiskars ásókkal a legkeményebb talaj is játszi könnyedséggel dolgozható el megfelelő állapotúra.